2009-et írunk. Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó osztályára, azaz Carl Mørck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. De élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol?

Nagyon érdekes egy regény volt! Annyira lassúnak tűnt a tempója,hogy azt hittem soha nem lendülnek be az események. Ugyanakkor tele volt feszültséggel, a karakterek néha teljesen kiakasztottak. A nyomozó, aki traumával küszködik és közben folyton csak lazsálna. Az asszisztense, akiről érdekes infókat csöpögtet az író, de semmi nem derül ki, csak ő maga is néha már-már gyanússá válik. Rose és Yrsa... Szép kis kompánia a rendőrségen.

A gyilkos személyisége hátborzongató, a múltjával és a  káosszal a fejében egyetemben. A felesége meg hihetetlen, de elhiszem, hogy vannak ilyen emberek, akik képesek úgy élni valakivel, hogy semmit nem tudnak róla és képesek megállni,hogy ne menjenek be egy tiltott szobába. Nem valószínű,hogy én ez a kategória volnék. Azért nem érdemelte meg a szenvedéseket. Azt pedig kifejezetten nehezen olvastam, ami a gyerekekkel történt. 

Ha akad még a kezembe az írótól történet, nem fogom visszautasítani.