Carl Mørckt a döglött aktákat kezelő Q-ügyosztály főnökét reggeli szunyókálásában zavarja meg a Bornholm szigetéről érkező telefonhívás. Kollégája egy tizenhét éves ügy részleteit kívánja megosztani vele. Mørck hallani sem akar az új feladatról, amit rá akarnak sózni, s rövid úton le is rázza a kéretlen hívót. Ám csak pár óra telik el, s egy abszolút váratlan fordulat úgy feldühíti Carl önfejű asszisztensét, Rosét, hogy nincs mit tenni: az ügyosztály akcióba lép. A távoli dán szigeten több mint másfél évtizede eltűnt egy életvidám, fiatal nő, akit azután egy fán lógva találtak meg. A nyomozás szálai egy furcsa, napimádó szektához vezetnek. Mørcknek és segítőinek Rosénak, Assadnak és az újonc Gordonnak egy egész gyilkosságsorozatot kell felderíteniük, miközben egy ördögi manipulátor mindent megtesz, hogy eltakarítsa őket az útból.

Na, ez nagyon tetszett. Vastag könyv volt, megnyugatott, hogy sokáig tudom esténként olvasni - bár mostanában néha felötlik bennem, biztos jó-e, ha elalvás előtt krimiket olvasok. Érdekes volt a múltbéli szál, a szekta és vele a személyi kultusz kialakulásának története; a főszereplőkről (a bűnösök és a nyomozók egyaránt) kibontakozó háttér információk és az abból kikerekedő sztori. Assad  története is megindított, eddig elég vegyes érzésekkel viseltettem iránta, de most kezdett valóságosabb alakot ölteni, a múltjával, az önfeláldozásával. Nem olvastam a sorozat minden darabját, ezért is lehet hiányérzetem. Rose az, aki még nagyon talányos számomra, vagy azért mert a kérdéses adatok az általam nem olvasott könyvekben vannak, vagy pedig mert az író még tartogat valamit a jövőre.

Szerző: 76.andi  2017.12.06. 15:43 Szólj hozzá!

Címkék: krimi skandináv

A bejegyzés trackback címe:

https://olvasoterem.blog.hu/api/trackback/id/tr713015672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása