Egy anya olyat kért, amit lehetetlen megtenni.
Egy apa olyat tett, amit nem lehet megbocsátani.

Lulu és Merry gyerekkora sosem volt felhőtlen, de a legnehezebb időszakok, a legbántóbb szavak, a leghangosabb veszekedések is eltörpülnek egyetlen nap emlékének árnyékában. Épp Lulu tizedik születésnapja előtt a lányoknak olyan traumát kell átélniük, amit legfeljebb csak túlélni lehet, megérteni és feldolgozni sohasem.

Azon a végzetes napon apa megölte anyát.

A tragédia után Lulu és Merry gyermekotthonba, majd nevelőszülőkhöz kerül. De pontosan tudják, a történtek után senkiben sem bízhatnak, és csak egymásra számíthatnak. Harminc éven át próbálnak értelmet adni a gyermekkorban átélt szörnyűségnek, miközben börtönben ülő apjuk nyomasztó kísértete lengi be a hétköznapokat. Lulu azzal áltatja magát, hogy apja halott, Merry viszont úgy érzi, bármit is tett, közeli kapcsolatban kell maradnia vele.

Meyers gyönyörűen megírt, letehetetlen első regénye a család erejébe vetett hit, valamint a szeretteinkhez kapcsoló és tőlük elszakító kötelékek testamentuma.

Egy kicsit ütősebb írásra számítottam. Mély nyomot nem hagyott bennem a történet, nem fogok hetekig gondolkozni rajta, azt már látom. Nem lett volna rossza két nézőpont, de olyan egyforma stílusban íródott, hogy nem volt semmi jelentősége. Egy szerkesztő azért izgalmasabbá variálhatta volna a történetvezetést, mert ez valahogy nem futott ki sehová... Még amin megemelkedhetett volna az ember vérnyomása, az is valahogy olyan simán lezajlott. Hiányoltam a katarzist is, a konklúziót. Még ha az az is, hogy nem változhatnak meg bizonyos dolgok, akkor is. Kicsit felületes volt, érintett egy-két érdekes elméletet, elgondolást, de nem ment mélyebbre. Az ilyen történetekben pedig benne van a lehetőség az elmélyülésre. Lehet, hogy túl sok volt az a harmincvalahány év, amit átölelt...