"A ​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ…
A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat.

A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő kultuszregényéből – a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével – szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült."

Lépten nyomon a sorozatról szóló véleményekbe botlottam az elmúlt hónapokban. Ezek hol magasztalóak, hol elborzasztóak voltak, de minden esetben méltatóak. Amig nem tudtam, hogy miről is szól a történet izgalmasnak és érdekesnek is tűnt, gondoltam érdemes lenne megnéznem. Utána megtorpantam, amikor szembesültem a történettel magával és  más színben tűntek fel a tiltakozó kommentek, azok a vélemények, amik azt ecsetelték mennyire sötét és ijesztő a film, csak erős idegzettel ajánlatos megnézni. Akkor elbizonytalanodtam. Aztán szembejött velem a könyv és úgy döntöttem teszek egy próbát. A könyvet tudom értékelni, abba is tudom hagyni, annyira nem üt meg, mint egy az arcomba nyomott képi jelenet, amit esetleg nem tudok időben kikapcsolni. Úgyhogy elkezdtem olvasni és be is fejeztem.

Bár kétségtelen, hogy nem egészen az én világom és, ha valamiért nem kapják fel annyira, akkor hírét sem veszem a regénynek, de azért elolvastam. Kiváncsi voltam a végére, kiváncsi voltam, hogy képes leszek-e esetleg belenézni a sorozatba, ha elolvasni eltudom a könyvet. Mert maga a regény elég pesszimista, elég lehangoló, nihilista, reményvesztett, szomorú. Nagyon kevés fény és optimizmus van benne, a pozitív dolgok is kilencvenkilenc százalékban a múlthoz kapcsolódnak. Ahhoz a múlthoz, ami a könyv születése pillanatában már jövő volt. Azért megnyugtató a dolog, mert már most, 2018-ban  látszik, hogy ilyen világ nem fog megvalósulni. (hagy legyek én most optimista!) Bár haladunk, haladhatunk felé kezdve a környezetszennyezéssel, az utódnemzési nehézségekkel, a totalitárius kormányzásokkal, folytatva az emberek hitvesztésével, kiábrándultságával. Hogy a nőket hogyan kategorizálják és mire használják, az sajnos annyira nem is elrugaszkodott a megvalósítható elképzeléstől, de bízzunk benne, hogy ennél erősebbek vagyunk, ennél józanabb a férfiak többsége és soha nem jön el az az idő, amit Margaret Atwood lefestett a könyvében. Az a szigorú szabályrendszer, az a szabadságvesztett állapot. Az a reménytelenség, magány, bezártság, elszigeteltség. Az, hogy esély sincs a menekülésre, a szerelemre, hogy megbízz valakiben, melletted legyen akár egy icipici, szűk család. Vagyis menekülés? Nem tudom. Van, akinek sikerül, sikerült. Nem mindenről lebben fel a fátyol a végén, sőt sok minden homályban marad. Ezért is nehéz bekategorizálni a regényt vagy rájönni, hogy mi is ez tulajdonképpen. Hová tegye az ember, mennyit adjon hozzá, mit szűrjön le, mi a tanulság. Tény, hogy lehangoló a hangvétele, negatív a világképe. Kicsit úgy érzem egy figyelmeztető látomás, bár ehhez sok-sok embernek kellene elgondolkodnia rajta. Nem gondolnám, hogy a jövőben több ilyen sci-fi szerű, utópisztikus regényt fogok a kezembe venni (más szóval disztópia-regényt). Ilyen és ehhez hasonló számomra roppant idegenül hangzó szavakkal, kifejezésekkel azért meg volt tűzdelve a könyv.

Nem bánom, hogy elolvastam. Legalább tudom, miről van szó, ha A szolgálólány meséje szóba kerül.