"Olav furcsa figura, nemigen mer közeledni másokhoz. Gyermekkora óta falja a könyveket, amiben diszlexiája sem gátolja meg. Maga is azt állítja, hogy egyetlen dolgot leszámítva mindenre teljesen alkalmatlan.

Ez az egy dolog pedig az emberölés.

Mint a bérgyilkosok általában, ő is magányos életet él, csupán Maria, a siketnéma, sánta boltos lány iránt táplál plátói érzelmeket. Egy nap azonban végre fordul a kocka, s megpillantja álmai asszonyát. Csak két gond van. A nő a főnöke felesége. És Olav aktuális feladata éppen az, hogy végezzen vele."

Rövid, más stílusú, mint a korábbi Harry Hole-os vagy akár a másik bűnügyi történet. És éppen emiatt, a főszereplő furcsa esendősége, ugyanakkor borzongató hidegvére kettőssége dacára is... most nem bántam volna egy happy end féle befejezést. Nem is azért, hogy megérdemlik és legyenek boldogok, hiába két defektes lélek, de ennyi jár nekik is. Inkább azért, hogy az legyen a végkifejlet, hogy igen, ilyen a világ, egy bérgyilkos is élhet tovább. Ebben az esetben nem. Itt a főnök jól járt (legalább is az egyik) és élik tovább bűnös világuk.

A bűnöktől és gyilkosságoktól eltekintve olyan volt, mint egy mese. A királyfi elindult szerencsét próbálni. Csak itt nem jött be neki.

Az viszont tetszett, hogy a diszlexia miatt Olav időnként - vagy mindig? - egy másik világban élt, amikor olvasott. Nem mindig ugyanaz a történet futott a szemei előtt, mint ami valóban történt , illetve leírva szerepelt. (ezt már ugye az Iskola a határon-nál is éreztette Ottlik a különböző nézőpontokból. Itt azonban egy ember fejében váltakoztak a síkok, de szerintem a most olvasott Zabhegyezőben, Holdenben is van ilyen difi... )