Nem is volt kedvem idebiggyeszteni a sorba ezt a könyvet, de tény, hogy elolvastam... bár a felétől főleg már csak a párbeszédeken futottam át.

Nem szoktam ilyeneket olvasni és meglepett, hogy a moly-on ennyire jól értékelték és mennyi embernek tetszett. De biztos bennem van a hiba.

Tesómnak sóhajtoztam, hogy mostanában unatkozom a munkában, viszont elég behatároltak a lehetőségeim a hasznos időtöltésre, tekintettel a számítógéphez rögzítettségemre és a munkaköröm fajtájára. Így aztán pdf-ben átküldött 1-2 könyvet. Ez volt az egyik.

Arra jó volt, hogy a word dokumentumnak álcázott "minthadolgoznék" attitűddel elüssem az időt az üresjáratokban. De egyébként... A tájleírás lenne, ami elragadtatja az embereket? Merthogy a sztori meglehetősen csekély és sablonos. Gazdak mamma, hogy elüsse élete utolsó unalomba fulladni készülő magányos napjait, összetereli régóta szétszéledt családjának illusztris tagjait. Pont  a saját két fiáról kell aztán szomorú szívvel lemondania, de lel egy unokát és egy csinos kis unokahúgot. A fiatalok mind szépek, okosak, az unoka kivételével még azt sem lehet mondani, hogy nincsenek eleresztve anyagilag. Akinek kell rátalál a nagy szerelemre és mind pikkpakk össze is házasodnak, a rossz megbűnhődik, a nap süt, a bor finom... Provence mesés.

Végül is nem megnyugtatóbb ilyen könyveket olvasni, mint fájni és bőgni?

Hát.. valahogy nekem viszont ez kevés.