Úgy látszik ilyen a hangulatom mostanában. Egyik keményebb könyv a másik után.

Rados Virág regénye a bántalmazásról szól. Főhőse Anna, irodalom szakon végez, tanárnak készül. Közben tisztázatlan szerelmi élete kusza hálóiban vergődik. Egyik zűrös kapcsolatból a másikba, majd egyéjszakás kalandok hosszú-hosszú sora, végül egy olyan párt talál maga mellé, aki az önbecsülésének legutolsó szikráját is ki akarja verni belőle.

Kérdés, meddig tűri és ki bír-e az ördögi játszámól szakadni, tud-e új életet kezdeni enélkül az örökös lenn és fenn, adok-kapok nélkül.

Morvai Krisztina könyve után azt mondom, ez is durva valóság és sajnos az. Ráadásul ma, a huszonegyedik században is és túl gyakori ahhoz, hogy szó nélkül elmenjünk mellette. Annának a regény fiktív szereplőjének két szerencséje volt: még időben észbe kapott és nem volt gyereke. Ja, és plusz egy (lehet, hogy éppen a legfontosabb): az utolsó pillanatban tudott kihez fordulni, aki mellette állt. Sok nőnek ez az egy fontos momentum hiányzik a végső lépéshez.