Hajléktalanok ülnek egy padon és meredten bámulnak egy tárgyat, a magasból színes labdákat szórnak a Balatonba, az eltávozott házi kedvencek a felhők tetején gyülekeznek, egy férfi megtalálja felesége titkos mobilját, a papagáj megszökik, ám egy nagyon fontos mondatot tanul kalandozásai közben… Végtelen motívum- és műfajgazdagság jellemző e könyvre, melyben Tóth Krisztina összegyűjtötte az utóbbi években írt tárcanovelláit és más publicisztikai műveit. Az ötven írást az teszi kiemelkedővé, hogy a szerző minden esetben túllendül az aktualitáson, és az egyszeri pillanattól a teljességig jut el. Hétköznapi, első ránézésre bagatell drámáról derül ki, hogy sorsfordító esemény, és az élet persze bármikor képes minket megörvendeztetni abszurd oldalával, csak az a kérdés, hogy sírni vagy nevetni van éppen kedvünk.

Mit lehet mondani Tóth Krisztina novelláiról? Imádom őket. Annyira megérintenek és megnyugtatnak. Vagy éppen felkavarnak és elgondolkodtatnak. De mindenképpen úgy érzem, hogy az írásai én magam vagyok. És amikor a köteteit magamhoz veszem és elmerülök bennük, akkor nem érzem magam sem magányosnak, sem kívülállónak. Akkor biztos vagyok benne, hogy valahová tartozom és valahol van helyem.

Ez a kötete különösen tetszett, pedig a borító miatt kicsit haboztam, nem tudtam mi vár rám. Főleg, hogy a lányom minden alkalommal mikor meglátta nálam grimaszolt és nem értette a koncepciót. 

Nagyon szeretem Krisztina írásait és nagyon jó, hogy van!