A kanyon fogságában

Az Utah állam kanyonvidékén stoppolgató, huszonhét éves Aron Ralston hegymászó és kalandsportoló tökéletesen otthon érezte magát a természet csodás világában. Egy átlagosnak induló túrán azonban megtörtént vele a tragédia. Szombat délután volt, és két óra negyvenegy perckor, nyolc mérföldre a kisteherautójától épp egy mély és keskeny hasadékkanyonban ereszkedett lefelé, amikor elszabadult egy hatalmas sziklatömb, és jobb kezét, illetve csuklóját a kanyon falához préselte.
Aron Ralston számára ezzel megkezdődött a hatnapos pokol. Kevés ivóvízzel és élelemmel, valamint megfelelő ruházat nélkül kellett végigkínlódnia a hideg éjszakákat, ráadásul azzal a szörnyű tudattal, hogy senki sem tud hollétéről. Kétségbeejtő helyzetében kénytelen volt sorra elvetni a szabadulás különböző lehetőségeit – az egyetlen és utolsó esély, a menekülés legborzasztóbb módjának kivételével.                                     Félelmetes, ugyanakkor lebilincselően izgalmas történetét elbeszélő könyvének mindenképp ott a helye a kalandregények klasszikusai között. Balesete után Aron Ralston folytatta korábbi életét a kalandok és felfedezések világában.

Szeretek hegymászós könyveket olvasni. Érdekes belepillantani az emberek lelkébe akkor, amikor ott állnak egy akár végzetessé alakuló szituáció kapujában. Mi száguld át rajtuk, milyen érzések, gondolatok rohanják meg őket. És egyáltalán. Hogy jutnak el odáig. A hegymászók mind egy kicsit őrültek. Feszegetik a határaikat, próbálgatják teljesítőképességük végső állomásait megtalálni. Van amikor sikerül és van visszaút és van amikor nem. Aronnak szerencséje volt, hogy csak a kezét veszítette. Nem tudom én képes lennék-e lenyiszálni a saját karom. De nyilván más tetteket viszünk véghez egy megváltozott tudatállapotban, mint amit előzőleg megpróbálunk lemodellezni. Olvasni is brutális volt ezt a tettet, bár nem volt más választása. Az, hogy túlélte a szomjúságot, éhséget, a hat napi álmatlanságot, a vérzést, a fertőzést, amit utána kapott, hogy nem halt bele a pocsolya vizébe, amiből megivott vagy három litert (és utólag közölte vele egy társa, hogy látott ott egy döglött hollót), ez azt feltételezi, hogy az átlagosnál jóval edzettebb és erősebb a szervezete. Másképp kizárt, hogy így jött volna ki ebből az esetből. A korábbi kalandjaival is érdekes volt megismerkedni és szembesülni vele, hogy - a többi hegymászóhoz hasonlóan - nem ez volt az első alkalom, hogy incselkedett a halállal. Vakmerő és fiatalosan meggondolatlan volt korábbi túráin is. 

Hogy a tapasztalataival hogy sáfárkodik, ez már rajta múlik. A Google szolgáltat infókat, nem túl rózsásakat is. De , még a hősök is "csak" emberek, ezt be kell látnunk.