"Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve.

Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.

Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar."

Nehéz értékelni egy olyan történetet, ami dokumentumregény és a valóságot dolgozza fel. Ami terápiás célzatú és aminek nem az a célja, hogy irodalmi értékeket teremtsen. Kemény, kopogós, lényegre törő mondatok. Tények. Semmi utólagos hibáztatás, bűnbak keresés. A keserű magyar és a szomorú élet valósága. Közben pedig megható pillanatok, erős küzdelem, kitartás, fejlődés.

Az ember olvassa ezt a szívszorító történetet és mégsem esik depresszióba, mégsem érzi kilátástalannak az életet. Elfogadás, nők, élet. Erről szól a regény. És az erőről.