Britt-Marie ​hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy „hallatlanul koszos", felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet – rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is – Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie újra otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen…

Történet a második esélyről, a sors kiszámíthatatlanságáról és az evőeszközös fiókok rendjéről. Fredrik Backman harmadik regénye szívszorító és felemelő, romantikus és ironikus, csakúgy mint korábbi művei.

FredrikBackman tud valamit. Nagyon.

Pedig kicsit nehezen vettem fel a ritmust és szoktam meg a stílust (eleinte kicsit sokan éreztem Britt-Marie-t), ám a könyv közepe táján már szerettem volna egyenként megölelni a szereplőket.  Akik helyes sorrendbe teszik az evőeszközöket a konyhai fiókban, akik Faxint szereznek Britt – Marie-nek minden körülmények között és minden esetre, akik észreveszik és látják ők. Akik mosolyognak vele.

Imádtam a történetet és a végén egyre lassabban olvastam, hogy minél tovább tartson. Megható volt, szívmelengető, ahogy ezt már megszokhattuk Backman-től. Úgy könnyezteti meg az embert, úgy olvasztja meg a szívét, hogy ellenállni sincs időd, erőd. Hétköznapi történetekkel gondolkodtat el.  Azt mondhatnám játszik az érzelmekkel, mint zenész a hangszerén.

Én elvarázsolódtam. Megint.

Köszönöm .