Amikor a tizenöt éves Naomi az iskolai színjátszó kör előadása után nyomtalanul eltűnik, az édesanyja, Jenny rádöbben, talán nem is ismeri a lányát igazán…

Egy évvel később még mindig nem bukkantak a kamasz lány nyomára. Az eltűnés napját követő sokk szétzilálja Jenny ideálisnak tűnő életét, a családja széthullik. És bár a nyomok már kihűltek, az asszony számára a kutatás csak most kezdődik. Hiába telt el egy esztendő, szentül hiszi, hogy csak úgy bukkanhat a lányára, ha megtanul bízni benne, odafigyelni rá, visszapörgetve életük napjait. Válaszokat keres – és az igazságot, azt, amit eddig külön-külön éltek meg, de amit közösen, együtt megértve újra egymásra találhatnak. Vagy éppen az igazság lesz az, ami végleg elszakítja őket egymástól?

Jane Shemilt regénye egyszerre fájdalmas és felemelő nyomozás, amely a szülői szeretet és oda nem figyelés minden rezdülését árnyaltan, szívszorítóan ábrázolja. Olyan utat jár be, amely megejtően emberi, ám minden nehézsége ellenére megbékélést hozó felismerést ígér.

Furcsa egy regény. Maga a történet nem tetszett, egy csomó kérdés felmerült bennem, az irreális történések miatt, a vége pedig végképp egy nagy-nagy kérdőjel. De a folyamatok ábrázolása, a mondatok, a történet múlt és jelen váltakozása, az viszont belevont a mondanivalóba. Sajnos az egy évet, és azt ami idáig vezetett csak Jenny szemén keresztül láttuk,  úgyhogy ez is szűkíti a perspektívát.