Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlél

A hangulatom a krimik felé sodort és rájöttem, hogy nem is rossz őket olvasni. A Lány a vonaton-t ráadásul letöltött formában olvastam ki, nem tudtam belelapozni, előreszaladni a történésekkel és így végigizgulhattam az eseményeket.

Beleolvastam az elájulós beharangozóba. Annyira azért nem estem hasra - bár nincs összehasonlítási alapom -, de élveztem a rejtélyt, a fel-felbukkanó lehetőségeket, a titkokat, azt, hogy mi fog kisülni abból pár képkockányi villanásból, amit Rachel látott, Rachel, aki akkorra már egy elég masszív alkoholistaként tengette életét. Érdekes volt vele együtt és rajta kívül bogozni a szálakat, számba véve, mi az amiben nem lehet kompetens, mert elfogult vagy italtól befolyásolt. És mi az, amit viszont biztos, hogy tud, amihez ragaszkodnia kell és mi az amiben ne hagyja magát befolyásolni, közben pedig az ember szurkol neki, hogy legyen ereje abbahagyni azt a menekülési megoldást, hogy rögtön pia után nyúl, ha bármilyen akadály felmerül. És csalódni, amikor újra és újra kiderül, hogy nem volt elég erős.