Jean Bruller - a Google, a barátom....mert a könyvben nem találtam sehol utalást arra, ki is ez a Vercors. A regényt azért vettem a kezembe mert a Rókatündér című film után nem tudtam kihagyni a lehetőséget, hogy egy másik rókás történeten keresztül táguljon a horizontom a rókákat illetően.
Ebben a kötetben három szerelmi történet kap helyett. Az első egy halálos beteg férfi, majd pedig az őt megmenteni szándékozó nő szemén keresztül mutatja be az érzéseiket, életüket. A második a világháború idején szövődött szerelmet meséli el, a kettőn is túltevő hosszúságú Rókalány pedig egy róka nővé válását.
Soha még az író nevével nem találkoztam, az elbeszélések hangulata azonban valahogy ott tartott a könyv mellett. Esős, hűvös, őszi napok jöttek és pont illettek hozzá ezek a lassan csordogáló mesék a kacifántos megfogalmazásokkal és hosszú leírásokkal egyetemben. Nem mai stílusú regény, fogalmam sincs hányan olvashatják, nem is egyszerű kitartani mellette annyira a szavak, mondatok mélyén van a lényeg, nem is annyira a felszínen.
Akinek van ideje, kedve elandalodni, gondolkodni, érzéseken, szerelmeken azoknak érdekes lehet.