Kicsit sajnálom az időt, amit ezzel a regénnyel töltöttem. Valamiért – az elolvasott egy vagy két kritikát figyelmen kívül hagyva arra gondoltam, hogy nekem ez jó lesz. Én imádom Indiát, a róla szóló könyveket, az ott élők történeteit minden formában. Itt sajnos nem találtam semmi újszerűt. Semmi regényest. Olyasmi könyv volt, mint kamaszkorom csíkos és pöttyös könyvei. Egy romantikus kis lektűr, ami ráadásul a fele tájban le is ült. Nem tudom mennyi szerepe volt benne a fordításnak, de elég sok helyen az sem tetszett. Találtam benne értelmetlen fogalmakat és mondatokat.

Pedig maga a történet jó lett volna, de annyira sablonosra sikerült a két végletet bemutatni: a gazdag Amerika és vele szemben a szegény India.

Egy lány sorsán keresztül fonódik egybe a kettő. Asháén, aki Ushaként egy szegény indiai faluban látja meg a napvilágot. Anyja a lánygyermekek akkoriban sajnos jellemző meggyilkolása elől árvaházba menekíti másodszülöttjét. Ushát, immár Ashaként egy amerikai orvos házaspár fogadja örökbe. És körülbelül húsz évnek kell eltelnie, hogy Asha visszatérjen szülőföldjére és megismerkedjen gyökereivel. Amik igazából örökbefogadó apja gyökerei.

Kicsit hiányoltam, hogy nem volt igénye a vértestvérét felkutatni. Az tényleg hihetetlen lett volna és annyira nem reális, ha összefut a szüleivel. A lelki fejlődése alapján, amit az írónő ábrázolni szeretett volna (van egy rövid riport vele a könyv végén, azért tudom) szükségtelen is. De egy testvér azért számomra sokkal több . Az ő elvesztése számomra, az, hogy ők nem találkoztak szomorúbb volt.