Életünk ​biztonsága törékeny, nem élhetjük le veszteségek nélkül. Le kell mondanunk remek munkahelyekről, kedves barátokról, sőt, talán meghitt otthonunkról, megtaláltnak hitt szerelmünkről, értékes egészségünkről, szeretett hozzátartozónkról. Sokan, akiket súlyos veszteség ért, mindent szívesen eldobnának, ha visszakaphatnák, amit elveszítettek. Mások azonban egy idő után úgy tekintenek ezekre a fájdalmas törésekre, mint szükséges fordulatokra, amik tovább terelték őket sorsuk kiteljesedése felé. A Veszteségek ajándéka című könyvben emberek mesélik el élettörténetüket, akiket súlyos csapások értek, de hosszabb-rövidebb idő után felismerték, hogy ezeket hogyan fordítsák önmaguk megerősítésére, fejlesztésére. Ezek a történetek erőt adnak, utat mutatnak nekünk. Jó lenne megtanulnunk, hogy ne csupán megkeseredett túlélői legyünk saját életünk kisebb-nagyobb veszteségeink vagy olykor tragikus eseményeinek, hanem képesek legyünk észrevenni és elfogadni mindezek ajándékait is. Ha ez sikerül, akár mások támaszai is lehetünk, olyanoké, akik még nem tudtak rálépni a megerősödés ösvényére.

Az az igazság, hogy volt, amelyik történetet a végén már csak átfutottam, mert a hideg rázott tőlük. Nyomasztónak éreztem a könyvet és inspirálódás helyett inkább elkeseredtem tőle. Lehúzott és nem lett jobb kedvem, nem lettem optimistább a sztoriktól. Inkább elképesztett, hogy milyen emberek élnek körülöttem, milyen nyomor lehet olyan helyeken, amiken az ember nem is gondolná. És nyomoron itt nem is a szegénységet értem. A lelki szerencsétlenkedéseket, a butaságot, a meggondolatlanságot. Hogy játszanak felnőttek gyerekek életével, gondolkodás, felelősségvállalás nélkül és aztán még képesek a saját megnyugtatásuk miatt erre mentséget és ebbe megnyugvást is találni, elbújva a spiritualitás köntöse mögé. Ez nem túl felemelő. Ezoterikus szempontból ugyanakkor nyilván így van jól és kár ezen pörögni meg ujjal mutogatni vagy bűnbakot keresni, hibáztatni bárkit is, na de akkor legalább legyen ott a józan ész!! Könyörgöm miért szül valaki 4 (!) gyereket mikor már az első után nyilvánvaló, hogy borul a bili. Miért esik valaki teherbe egymás után 4-szer és vetél el, mikor már a házassága a kezdetektől inog, majd nem működik. És ezekből a nőkből tanítók, terapeuták lettek. Ez pedig ijesztő. 

A könyv stílus is monoton volt, nagyon felületesek a történetek és egy-egy epizódnál sokszor hiányzott pont a lényeg, kérdések tömege maradt megválaszolatlan.

Nagyon sajnálom, hogy a kezembe akadt és, hogy végigrágtam magam rajta (még, ha ez a végére gyaloggalopp lett is).