"Az ​​író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma – és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte."

A következő pótolandó klasszikusom volt. Háát... nem volt egyszerű belerázódni a nyelvezetébe ennek sem, de utána, ez is, már a szokásos lefekvés előtti olvasási rutinommá vált. Érdekes a szerkezete, a perspektívája és gyerekkorom klasszikus olvasmányainak fílingje jött elő, amikor kézbe vettem. Érzékenyen érintettek a hatalmi harcok, a rangsorolások-besorolások, most, hogy a fiam is kollégista, még szerencse, hogy már nem elsős... Örülök, hogy ezt a könyvet, most felnőtt fejjel olvastam. Nagyon sok olyan regény van, amit vagy újra kéne olvasnom, mert túl korán került a kezembe, vagy egészen más tartalommal bírna számomra, ha megint nekiveselkednék.

 De jó ötlet volt ez a projektem.Folyt.köv.