Ősidők óta léteznek olyan csodálatos képességgel megáldott emberek, akik belelátnak a lovak lelkébe. Hangjuk lecsillapítja a megvadult állatokat, érintésük begyógyítja lelki sebeiket. Suttogóknak nevezik őket. Egy ilyen férfi miatt teszi kockára fényes karrierjét és házasságát, s utazza át fél Amerikát a lányával egy anya. Kétségbeesett helyzetében tőle várja, hogy helyreállítsa lovuk – és az egész család – lelki békéjét. Zarándok, a ló és Grace, a kislány szörnyű balesetet szenvedett. Grace örök életére megrokkant, és fájdalmas, ellenséges hallgatásba menekült. Zarándok dühöngő vad állattá változott, orvosai az elaltatását javasolták. De Grace anyja, Annie érzi, hogy kettejük sorsa elválaszthatatlanul összefonódott, és ha a ló elpusztul, a kislányban is meghal valami. A suttogó birodalmában, a végtelen kék ég alatt es a hósipkás hegyek között mindannyiuk élete fordulóponthoz érkezik.

Még soha nem mondtam olyat, hogy a film jobban tetszett, mint a könyv, amiből készítették. De most végig fennállt ez az érzés, akárhogy is csűrtem-csavartam magamban a dolgot.

Nem segített az sem, hogy ez a kiadvány is tele volt helyesírási hibákkal és néhol furcsa fordítási megoldásokkal.

A Grace-es szál, a leírás a lóval, a családjuk bemutatása, az szép volt. De ez a szerelmi szál Annie és Tom között. Ez a filmben, emlékezetem szerint sokkal szebben jött le. Itt most csak a vágy volt, a fizikai vonzalom. Hol lett volna ez szerelem?

Micsoda megoldás az a végén, hogy Tom feladja? Akkor ez nem volt szerelem. Lehet, hogy rosszul emlékszem a filmre és ott is volt erre utalás, de itt most meglepetésszerűen szíven ütött. 

A szeretkezős leírásoknál meg arra gondoltam, hogy ha ilyen részletekre lennék kíváncsi akkor Romanat vagy Juliát olvasnék (nem tudom vannak-e még).

Összességében nem voltam vele megelégedve. Lehet, hogy túl "öreg" vagyok hozzá. A húszas éveimben éltem-haltam volna ezért a romantikáért.