Egy stockholmi zsidó óvoda előtt lelövik az egyik óvónőt. A rendőrség rasszista bűncselekményre gyanakszik, de az sincs kizárva, hogy egy bűnszervezet áll a háttérben, mivel a nő élettársa büntetett előéletű. Néhány órával később két tízéves zsidó fiú teniszedzésre menet eltűnik. Másnap találnak rájuk holtan, a hóban fekve, mezítláb, fejükön egy-egy papírzacskóval, amelyekre a gyilkos emberi arcot rajzolt.

A nyomozás során újra meg újra felmerül egy régi izraeli legenda főszereplője, a Papírfiú, aki éjszakánként bújik elő és elrabolja áldozatait, s akivel a kijárási tilalom idején a gyerekeket ijesztgették. Lehetséges, hogy valaki az ő bőrébe bújva les újabb áldozatokra?

Fredrika Bergmant és Alex Rechtet igencsak kemény próba elé állítja a gyilkos, aki legalább olyan agyafúrt, mint amilyen kegyetlen. Kiléte felfedése érdekében Fredrikának Izraelbe is el kell utaznia.

Nagyon vártam ezt a részt, mert kíváncsi voltam Eden történetének folytatására és persze a csapatéra. Peder hiánya már az előző részben is pedzegette a visszatérés témakörét, és érdekelt az is, hogy mi lesz az ő ügyének folytatása, nem kevésbé Fredrika és Alex kapcsolata, az ő közös munkavégzésük alakulása. Nagyon jól kanyarított történetet olvashattam. Alapos, hosszú és izgalmas volt. Korábban nem sokat olvastam pluszban a palesztin-izraeli konfliktusról, de most elgondolkodtam, hogy alaposabban utána kéne járnom vagy több ilyen kémhistóriás krimit olvasnom. Eden múltja és élete magával ragadott, borzasztó volt és fájdalmas, ahogy a történet kanyargott. Az, hogy hány kisgyermek halt meg ebben a regényben az pedig nyomasztó és nagyon-nagyon szomorú. A gyermekgyilkosság megbocsáthatatlan és megemészthetetlen. Ettől eltekintve viszont a könyv remek! Kristina Ohlsson pedig az egyik kedvencemmé lépett elő, ha fogalmazhatok így. Nagyon várom a folytatást!