Ú... hát ez nagyon-nagyon nem tetszett.
Azért olvastam el végül is becsületesen, mert kamaszkoromban Vavyan Fable volt egy darabig az első számú kedvenc íróm. Nem tudtam megtenni most azt, már csak tiszteletből sem, hogy félbehagyom és a sarokban hajítom, de bevallom őszintén, rettenetesen szenvedtem vele.
A szavak, a nyelvezete, a mondatok, de még maga a történet is!! Nem állt össze, nem fogott meg.
Ami tetszett, azok a fejezetcímek, azokon legalább el tudtam mélázni. És a mellékszáll, a hamvakkal teli urna története. Ennyi, ami lekötött.
A többi hidegen hagyott és kissé elszomorított. Így telik az idő... már más vagyok, ez a stílus már nem jön be. nem találok benne semmi vonzót. Erőltetettek voltak a párbeszédek, az erkölcsi prédikálás, a megmondom mi a tuti. Jaj...
Még szerencse, hogy nem nekem kell, hogy tetszen, hanem megvan a saját maga, stabil rajongótábora, mert mint valahai favoritomat, elszomorítana ha más is így látná a munkásságát.
És hiányoztak a Fodor Ákos haikuk...